2009. július 8., szerda

Felelősségteljes magatartást igénylő feladat


A szabályzat értelmében a helyi tanácsos-jelöltek fele az előválasztás végeredménye alapján kellett volna felkerüljön az RMDSZ-listájára, a többi jelölt személyéről pedig a küldöttgyűlésnek kellett volna döntenie.

Biró Rozália, a váradi RMDSZ szervezet elnöke azonban azt javasolta, hogy az előválasztásokon kialakult sorrendet tekintsék mérvadónak és ne változtassanak rajta. Véleménye szerint semmi sem lehet reprezentatívabb és demokratikusabb annál, mint amikor a megkérdezettek véleményének, szavazatának, egyfajta felelősségvállalásának a tiszteletben tartásával alakul ki egy rangsor. Javaslatát a testület ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag elfogadta.
Kampánynyitó beszédében az RMDSZ nagyváradi polgármester-jelöltje köszönetet mondott mindazoknak, akik vállalkoztak arra, hogy véleményt nyilványítsanak, és ezáltal egy lehetőséget biztosítottak az RMDSZ számára arra, hogy az "elkövetkezendő négy évben is képviselje a magyar közösséget". Arra hívta fel a figyelmet, hogy nemigazán létezik más olyan romániai párt, amelyik fel merné vállalni az előválasztást. "Kérdés, hogy az reprezentatívabb-e ha egy pártnak a vezetősége, egy maroknyi csoport eldönti, hogy kik legyenek abban a helységben az illető szervezetnek a jelöltjei, vagy pedig az, ha kikérjük az emberek véleményét is", fogalmazott. Megtisztelőnek nevezte a számára adatott lehetőséget, és úgy vélte, hogy a polgármester-jelöltség igen felelősségteljes magatartást igényel. "Én azt hiszem, hogy a rangsor, ami az előválasztás eredményeképpen felállítodott, egy olyan kezdetet jelent, amely egyben folytatása is az elmúlt négy évnek", közölte Biró Rozália, majd hozzátette: nem lesz könnyű az elkövetkezendő kampányidőszak, de azt hiszi, hogy szükségszerű elmondani azt, hogy az RMDSZ megitélésében mi az, ami jó és mi az, ami rossz, melyek azok a célkitüzések, amelyeket követni kell.



Ciucur L. Antonius www.erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése